Alkotók
a rendező
Fazakas Péter (szül. 1967. október 06.) 1995-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetem audió-vizuális szakán, az ELTE BTK-n angol bölcsészként végzett. Ezt >megelőzően színészként próbálkozik a Stúdió K-ban, 1996-tól az Akció Reklámügynökségnél dolgozik szövegíróként. 1997-ben már videó-klippeket, reklámfilmeket és tévéműsorokat ír és rendez a Skyfilm stúdiójában. 1999-ben alapítója és első rendezője a Film Positive Productions filmkészítő cégnek. Még ebben az évben Golden Drum és New Moment díjjal jutalmazzák, későbbi években Bronz-, Ezüst-, és Arany Penge díjat is nyer reklámfilmjeivel. 2002-ben rendezi első kisjátékfilmjét: kategóriájában a ?Pockok? elnyeri a Filmszemle Diákzsűrijének különdíját, 2005-ben a Lutoni-i Filmstock International Festival-on t.k. közönségdíjat is kap. 2003-as Kaja ill. Mindjárt meghalok c. kisfilmjei is ismertek. Jelenleg is az ország egyik legfoglalkoztatottabb reklámfilm-rendezője, rendezőként a Para ? melyben társíróként is részt vállalt - első igazi nagyjátékfilmje.
FILMOGRÁFIA (rendező)
2002. Pockok (kisjátékfilm)
2003. Kaja (kisjátékfilm)
2003. Mindjárt meghalok (kisjátékfilm)
2006. Day of Wrath (játékfilm, 2nd unit director)
2008. Para (játékfilm)
az operatőr 
Lajos Tamás (szül. 1964. április 19.) 1989-ben Pécsett jogászként, két évvel később Budapesten operatőrként diplomázott (a Színház-, és Filmművészeti Főiskolán). 1982-től a Magyar Televízió munkatársa, 1991-től a Magyar Televízió és a Magyar Filmgyártó Vállalat operatőre, különböző egészestés filmek, televíziós játékfilmek, TV Show-k és reklámfilmek aktív résztvevője. 1999-ben megalapítja, és azóta is vezeti, a Film Positive Productions-t. 1991-ben a Magyar Reklámfilm Szemle legjobb operatőrének választják. Golden Drum. New Moment és EPICA-díjas operatőr, Bronze Blade és Golden Blade Platina díjat is kapott kamermamunkájáért. Több száz reklámfilm, számos kis-, és nagyjátékfilm operatőreként dolgozott.
FILMOGRÁFIA (operatőr)
1991. Vastyúk is talál szeget (tévésorozat)
1995. Darabokra szaggatol (dokumentumfilm)
1996. A becsületes megtaláló (tévéjáték)
1997. Gálvölgyi show (TV show)
1998. Az én mozim (Friderikusz Sándor TV show-ja)
1999. Apropó (Kepes András TV show-ja)
2001. Bánk Bán (second unit)
2002. Pockok (kisjátékfilm, rendező: Fazakas Péter)
2003. Mindjárt meghalok (kisjátékfilm, rendező: Fazakas Péter)
2003. Kaja (kisjátékfilm, rendező: Fazakas Péter)
2004. Mennyei béke (kisjátékfilm, rendező: Bisztray Sándor)
2005. A harag napja (játékfilm, rendező: Adrian Rudomin)
2005. Emelet (játékfilm, rendező: Vecsernyés János)
a forgatókönyvíró 
Csurgó Csaba (szül. 1970) már a gimnáziumi évek alatt az irodalom felé kacsingatott, diákíróként novelláival több díjat is nyert. Programozó matematikusi és informatikai tanulmányai közben, a kilencvenes évek elején számos novellája jelent meg. 1992-ben kezdett el szövegíróként dolgozni a Grey nemzetközi reklámügynökségnél, jelenleg a Publicis kreatívigazgatója, nevéhez fűződik több díjnyertes reklámkampány is. Az irodalom iránti vonzalmát 2003 óta a minőségi szórakoztató irodalommal, elsősorban krimikkel és tudományos-fantasztikus regényekkel foglalkozó Agave Könyvek egyik vezetőjeként és főszerkesztőjeként is kiéli, többek közt olyan szerzők munkáit gondozva és népszerűsítve a hazai olvasók körében, mint Ray Bradbury és Philip K. Dick.
A reklámkampányok készítése, valamint évi 20-25 könyv kiadása mellett prózát és forgatókönyveket is ír. Para című munkája 2006-ban megnyerte a Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyvíró pályázat hazai fordulójának fődíját.
a producer,
Baráth Péter (szül. 1970. március 11.) 1994-ben agrárközgazdászként végzett, Franciaországban és az Egyesült Királyságban is folytatott kommunikációs ill. vállalatgazdasági tanulmányokat. Már ezt megelőzően asszisztensként dolgozik a Skála Reklám Stúdióban (1988-1989). 1995-től 1997-ig az Ammirati Puris Lintas-nál is az ügyfélkapcsolatokért felelt, 1997-től a Publicis Hungary Reklámügynökség Kft., ügyfélkapcsolati igazgatója. 2002 és 2003 között a Film Positive Productions producer menedzsere, 2003-tól a Szupermodern Stúdiónak dolgozik producerként. 2006-tól ismét a Publicisnek dolgozik, immáron ügyvezető igazgatóként. Számos reklámfilm mellett négy kisjátékfilm és egy nagyjátékfilm (Emelet, 2005 ? dir.: Vecsernyés János) producere.
FILMOGRÁFIA (producer)
2002. Pockok (kisjátékfilm, rendező: Fazakas Péter)
2003. Mindjárt meghalok (kisjátékfilm, rendező: Fazakas Péter)
2003. Kaja (kisjátékfilm, rendező: Fazakas Péter)
2004. Mennyei béke (kisjátékfilm, rendező: Bisztray Sándor)
2005. Emelet (játékfilm, rendező: Vecsernyés János)
